Az erősségük, a
rombolásuk mértéke széles skálán mozog, de ha
vannak ilyen gondolataid, szavaid, akkor ezek
is hatnak Rád.
Természetesen mások
rossz kívánságai is megtapadhanak auránkon - ami
folyamatosan, a nap minden percében hat ránk -
akadályoz, gátol, nehezít mindent minden pillanatban.
(bár ez csak akkor történik, ha
ezt mi "megengedjük", ha alacsony az
energia-szintünk, de mindenkivel előfordul, hogy
ha rövid időre is, de alacsonyabb energiaszintre
süllyed)
Ezek a külső hatások
is különböző erősségűek lehetnek - épp úgy, mint
az önmagunk gyengítése.
A gyengébbeket mi
magunk is le tudjuk tisztítani magunkról, (találkozásunkkor
ezt szívesen megtanítjuk Neked, ha kéred)
az erősebbeket pedig avatott, képzett szakember
tudja letisztítani, aki védelmet is tud biztosítani
(ebben is szívesen segítünk).
Az átok, a rontás,
a (szerelmi) kötés néven
ismert jelenség mind olyan energia, aminek a célja
a másik ember életének megnehezítése, a sikertelensége,
életének tönkretétele. Ezek igen erős befolyással,
hatalommal rendelkezhetnek az emberek felett -
árthatnak az élet minden területén - párkapcsolatot,
vállalkozást tönkre tudnak tenni, sikeretlenséget
tudnak okozni, bármibe is kezd valaki.
Lehet, hogy nem
tudsz megszabadulni egy másik embertől. Lehet,
hogy szeretnéd, de nem tudod lezárni a kapcsolatot
valakivel - akitől már nagyon szeretnél függetlenné
válni...
...és lehet hogy
az aura-tisztítás ebben tud Neked segíteni...

Megszálló
eltávolítás
Köznyelven
mondva: "szellemelengedés"
Mi a megszállás?
Ha valaki külső
befolyás alatt van, akkor Ő nem a saját gondolatai,
nem a saját szándékai szerint cselekszik.
Most itt a külső
befolyásolás 2 alaptípusáról beszélünk: 2 olyan
befolyásról, ami fizikai szemmel nem látható -
de az emberek minden napi életében határozottan
érzékelhető, megtapasztalható, kellemetlen befolyás.
...és mivel szabad
szemmel nem látható, kézzel nem megfogható Lények
okozzák az ilyen befolyást, ezért azok az emberek,
akik nem tapasztalták meg ezt, gyakran gyenge
elméjűnek, őrültnek, skizofrénnek ...stb... tartják
azokat az Embereket, akik ilyen befolyás alatt
állnak.
(nem minden elmezavar,
nem minden skizofrénia vezethető vissza ilyen
okra, de alkalmanként ez is előfordul.)
Kik/mik
ezek a Lények, akik befolyásuk alatt tartanak
egyes embereket?
Két féle befolyásról,
két féle megszállóról beszélünk most. A meghalt
emberek itt ragadt Lelkéről, és a sötétség lényeiről.
A meghalt emberi
Lények befolyásáról olvashatsz részletesen, ha
idekattintasz.
A sötétség lényeiről
(ez nagyon ritkán fordul elő!!!)
pedig részleteket tudhatsz meg, ha tovább olvasol.
Az sötét lények
- más néven az anyag angyalai (ördögök)
okozhatnak kellemetlenséget az emberek életében,
de ez sokkal sokkal ritkább, mint ahogyan azt
az emberek hiszik. (+az őrangyalod
vigyáz Rád - és meg is kérheted Őt, hogy vigyázzon
Rád. Egyszerűen úgy, hogy azt mondod: "Őrangyalom,
kérlek segíts nekem, hogy a sötétség Lényei távol
legyenek tőlem")
Előfordulhat azonban,
hogy ezek a sötét Lények is beköltöznek az emberek
testébe, lelkébe, vagy házaikba, lakásaikba.
Hogyan
ismerhető fel az ilyen lény általi megszállás?
Gyógyíthatatlan
betegsége van valakinek, érzelmi szélsőségek -
pl.: hirtelen dühkitörésből hirtelen vigyorgás.
Érzelmi zűrzavar, őrjöngés. Embertelenné válik
valaki az üzleti életben.
Halál iránti vágya
van, vagy letargiában fetreng. Sűrű, görcsös fejfájás,
gyomorfájás. Megmagyarázhatatlan sérülések a testen.
A térben furcsa
neszek hallhatóak, lépések, ajtó nyitás, csukás
hangjai. Nyikorgás bútorokban, kopogások falon.
Tárgyak eltűnése - hirtelen máshol megjelenése.
...stb...
A személyek megtisztítását
pedig mindig áldás követi, ami olyan energia,
ami feltölti és védelmet biztosít a korábban megszállt
embernek.
Szívesen segítünk
Neked, hogy megszabadulj a kellemetlenségektől.

| Lelki
problémáid megoldásához, lelked
megtisztulásodhoz első lépésként
(előkészületként; előtanulmányként)
ezt a könyvet ajánljuk Neked:
Veszelka Magdolna:
Kulcs a jövendő világok felé
(=Szanai Magdolna: EZOterikus
BIBLIA első kiadása) Ha SZERetnél beleolvasni,
kérlek kattints
ide! |
|
...NE
HIDD EL - PRÓBÁLD KI !!!
Kívánjuk,
hogy használd lelki békéd és vágyaid megvalósítására
az itt olvasottakat! |

Megtörtént
esetek
VOLT:
Február óta kórházi fekvőbeteg hölgy testében
gennykeltő baktérium terjedt el. A baktérium a
vérében is kimutatható volt. Hosszú hónapok óta
fel sem bírt kelni az ágyból. A család a legrosszabb
hírt kapta a hölgy állapotáról az orvosoktól.
EREDMÉNY: Áura mélytisztítás
és regenerálás után sokkal jobban érzi Magát a
hölgy. Az orvosi eredményei is ezt igazolják,
a vérképe jó. Megkezdődött a kórházi rehabilitációja,
újra tanítják járni.
VOLT:
Fiatal férfi hosszú idő óta (több éve) antidepresszánsokon
élt. Pánikbeteg volt. Megmagyarázhatatlan félelmek
gyötörték minden nap, ami tönkretette egész életét.
Elmondta, hogy tizenéves korában a szórakozóhelyeken
többször könnyű drogokat is kipróbált, és azóta
nem érzi jól Magát. (Megjegyzés:
A drogok hatása idején megszállók befolyása alá
került, akik azóta folyamatosan Vele voltak.)
EREDMÉNY: Tőlünk 1 aura
mélytisztítást és harmonizálást kapott, aminek
keretében a megszállókat eltávolítottuk a testéből.
Elvégezte nálunk a Reiki I. és a Reiki II. tanfolyamot
és azzal kezeli saját magát. Tanácsainkat azóta
is pontosan követi. Jól érzi Magát; az antidepresszánsokat
elhagyta, állapotának megőrzését ő Maga folytatja
Reiki energiával.
VOLT:
Egy 18 éves lány 2 évig járta az orvosokat. Vírus-ferőzése
volt, ami azzal járt, hogy a körömházai körben
ki voltak sebessedve. Folyamatosan fogyott a húsa,
nagyon csúnya volt és nagyon fájdalmas. EREDMÉNY:
Megkapta nálunk az aura mélytisztítást és harmonizálást
- a sebesedés eltűnt. A hús elkezdett vissszaépülni
a körömház körül. Három aura mélytisztítás után
a probléma teljesen megszűnt. Azóta jól van. (Kb.
1 évvel ezután elvégezte a Reiki tanfolyamot,
és mostmár Ő tud segíten iönmagának, családjának,
barátainak.)
VOLT:
Egy 7 éves fiúnak folyamatos középfül-gyulladása
volt; hallása egyre romlott. Nálunk kapott 2 aura
mélytisztítás és harmonizálás után az EREDMÉNY:
A fiú jól hall; nem fáj a füle.
VOLT:
Egy 60 éves nőt több, mint 40 évig folyamatos
asztma kínzott. Gyógyszerezték, de az állapota
nem javult. Sűrűn fulladásos rohamai voltak. EREDMÉNY:
4 alkalommal kapott aura mélytisztítást és harmonizálást
tőlünk, miután asztmája nyomtalanul eltűnt. Fulladása
nem kínozza többé!
VOLT:
Egy 16 éves fiúnak az 5-ös lumbális
csigolyáján lúdtoll nagyságú repedés volt. Nem
tudott lehajolni, nem tudta a lábát felemelni.
Az ORVOS azt mondta: "meg kell tanulni vele
élni" Eljött hozzánk és 1 aura mélytisztítás
és Reiki kezelés után az EREDMÉNY:
A fiú le tud hajolni, a lábát fel tudja emelni.
A kezelés után 1 évvel (és azóta is) nehéz fizikai
munkát végez; jól érzi Magát; a háta nem fáj.
VOLT:
Szívproblémája volt egy 38 éves hölgynek. Lépcsőn
mindig kifulladt - 4 - 5 fok után alig kapott
levegőt; erős szívdobogása volt. 4 - 5 fokonként
meg kellett állnia, pihennie kellett. Meg kellet
várnia, hogy tovább bírjon menni. Tőlünk kapott
1 aura mélytisztítást és harmonizálást, miután
az EREDMÉNY: A lépcsőn
felszalad - semmit nem vesz észre. ...csak amikor
8 emeletet lendületből megtesz (kisgyerekével
a karján - megállás nélkül), akkor gondolkozik
el rajta, hogy ezt korábban nem tudta megtenni.
Tudatosul benne, hogy teljesen rendbejött a szíve!
Nagyon örül ennek!
VOLT:
35 éves hölgy arca és dekoltázsa teli volt gennyes
tüszővel. Eljött hozzánk, kapott 1 aura mélytisztítást
és kezelést miután az EREDMÉNY:
Bőre szép, sima; megjelenése üde, friss, ápolt!
(kb. 2 hónapig tartott a szervezet regenerálódása)
VOLT:
1,5 éves kislánynak állandó fülfájása volt; az
orvos havonta felszúrta a fülét. 1 aura mélytisztítást
és harmonizálást kapott nálunk, miután az EREDMÉNY:
A kislány fülfájása elmúlt. Másnap - amikor kontroll
vizsgálatra vitték a szülők a kislányt ahhoz az
orvoshoz, aki legutóbb felszúrta a fülét - azt
mondta az orvos: "ez egy másik gyerek; Nála
nyoma sincs a felszúrásnak!" A kislány azóta
is jól van!
VOLT:
Egy 2 éves és egy 5 éves gyermeknek lágyéksérve,
ill. köldöksérve volt. Az ORVOS azt mondta: "meg
kell műteni!" Hozzánk eljött, kapott 1 aura
mélytisztítást és harmonizálást. Ezután az EREDMÉNY:
A műtét szükségtelen, elmaradt. A gyerekek azóta
is egészségesek és teljesen jól érzik Magukat.
VOLT:
Egy 30 éves hölgynek komoly pajzsmirigy problémája
volt. Szemei kidülledtek, gyakori hőhulláma volt.
2 aura mélytisztítást és harmonizálást kapott
nálunk. Ezek után az EREDMÉNY:
A tünetek megszűntek; gyógyszerre nincs szüksége.
Egészséges; pajzsmirigye jól működik. Ismerősei
azt mondják: Alig lehet ráismerni; annyira megváltozott,
megszépült az arca.
VOLT:
Egy 72 éves bácsi rosszul látott - szemüveggel
is + alig hallott. Nem hitte, hogy rajta segíthet
bármi. A felesége kedvéért kért tőlünk aura mélytisztítást
és harmonizálást + kezelést. 2 ilyen alkalom után
az EREDMÉNY: A bácsi
4-es helyett 3-as szemüveget hord, és így jól
lát. Hallása sokkal jobb! (...aminek a felesége
igazán örül, mert azóta meghallja, amit kér Tőle
:-)))
- és a tv-t sem nézi olyan zavaróan hangosan.)
VOLT:
Egy 55 éves leszázalékolt nő magas vérnyomással
és vese problémával küzdött. Izületei fájtak,
alig bírt járni; feje folyamatosan fájt. Kapott
tőlünk 3 aura mélytisztítást és harmonizálást,
miután az EREDMÉNY:
Vérnyomása azóta is jó (3 éve); lábai, feje nem
fájnak; könnyen jár; sőt! Aktív fizikai munkát
végez azóta folyamatosan. Jól érzi magát!
VOLT:
Több gyereknél volt különböző - de lázzal járó
gyerek-betegség. 1 auratisztítás és harmonizálás
után az EREDMÉNY: A
gyerekek jól érzik Magukat.